HÍREK

Szent Vitus napi maraton

Dátum: 2022 július 13. szerda

Szent Vitus napi maraton

 

A Magyarországi Szerb Színház által rendezett Szent Vitus napi szavaló maraton idén. Idén is a „Szent Szerafim Szarovszki” férfi kórus kísérte a szavalókat, emellett kettő vendégszínész jött Szerbiából  Dunic Aleksandar és Malbasa Milán személyében. Idén a legöregebb Baranya megyei szerb templomban kezdtek Villányban. Villány után a Siklósi szerb templomba vitte őket az útjuk, azután Pécs, Mohács, Dunaszegcső és Baja, az aznapi utolsó állomás, ahol a társulat megkoszorúzta Joakim Vujic emlékművét. Másnap következett Deszk, Szőreg, Újszentiván, Szeged, Hódmezővásárhely és Csongrád . Harmadik nap június 28.-án Lóréven kezdődött a maraton, ezután a Ráckevei szerb kolostorban, Szigetcsép utána át a Dunán Százhalombattára, ahol Káplán Pavle atya fogadta őket, utána a Budai várba mentek ahol Lazarevics István szerb despota műemléke előtt rövid liturgia után tartotta meg a társulat kulturális programját. Ezután északra utaztak Csobánkára és végül Szentendrén fejeződött be útjuk a Lázár cár téren a műemlék előtt. Este Crnogorcevic Danica montenegrói énekesnő koncertjével fejeződött be a Szent Vitus napi ünnepség.

 


Támogatóink:
Miniszterelnökség
Magyarország Kormánya
Emberi Erőforrások Minisztréiuma
Bethlen Gábor Alapítvány
Szerb Országos Önkormányzat