Audió-vizuális projekt „Őseink lelke velünk énekel” premierje
Az „Őseink lelke velünk énekel” c. audio – vizuális projekt fő célja a magyarországi szerb közösség 21. századi életképeinek megörökítése. Az alkotók nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a videoklipben, bemutassák a sokak számára ismerős arcokat, pillanatokat, helyszíneket, templomokat, természeti kincseket. Mindezt, egy olyan dal kíséretében, melynek szerzői és előadói, ugyancsak, professzionális magyarországi szerb alkotók. A végeredmény egy mű, mely a magyarországi szerbek számára, Battonyától Szentendréig, a közösséghez való tartozás gondolatát sugallja. A projekt elkészítése során számos helyszínen forgattak az alkotók: Lóréven, Budapesten Pomázon, Csobánkán, Deszken, Szentendrén, Budakalászon, Szegeden, Battonyán, Grábócon, Szigetcsépen és, nem utolsósorban, Ráckevén.
Reményeink szerint, olyan művet sikerült létrehozni, mely, mint egykoron a népdal vagy a népmese, szájról szájra fog terjedni a magyarországi szerb közösségben.
Az „Őseink lelke velünk énekel” c. projekt, koncerttel egybekötött bemutatóján első fellépői Gyukin Miodrág és Ruven Fridman, nagypapa és unokája akik Deszkről érkeztek, a folytatásában pedig a „Zora” zenekar Agatics Krunoszláv Kítyó vezetésével lépett fel egy rövid blokkal. A videoklip levetitése után Básits Branka, népdalénekesnő, illetve Wertetics Szlobodán, harmonikás lépett színpadra, majd Őket követte a Nikola Tesla Szerb Oktatási Központ énekkara, Mladenovity – Munisity Olivera vezetésével.
Dr. Emberné Jurkovits Zorica igazgató asszony, köszönetként, a projekt támogatóinak, átnyújtotta az emlékplaketteket, ezután a fináléban az előadóművészek a „Nikola Tesla” Oktatási Központ kórusa kíséretében előadta a dalt.